A szorongás a fogakra is hatással lehet?

A szorongás egyik mellékhatása a fogak csikorgatása és az állkapocs összeszorítása, ezt az állapotot összefoglalóan bruxizmusnak nevezik. Ez az önkéntelen állapot az emberek közel egyharmadát érinti és súlyos esetben akár állkapocsízületi megbetegedést, azaz TMD-t is okozhat.

A túlzott és tartós idegi-lelki feszültség hatására sokan éjjel, alvás közben több ezer alkalommal is összeszorítják a fogsorukat, ezáltal nagy – akár 100 kilogrammnak is megfelelő – nyomást helyeznek az állkapcsukra, aminek a hatására a fogak és akár az ízületek és az izmok is sérülhetnek. A jelenség ráadásul nem csak az érintett számára kellemetlen, a hangos zaj felébresztheti a mellette alvó partnert is. Egyes esetekben a fogcsikorgatás nem csak az esti órákra szorítkozik, hanem nappal is folytatódik.

Sokan nem is tudják, hogy bruxizmustól szenvednek, de egy jól képzett fogorvos első pillantásra felismeri az erre utaló jeleket, illetve erre utalhatnak az alábbi tünetek is:

  • fejfájás,
  • nyakfájdalom,
  • állkapocsfájdalom,
  • fülfájdalom,
  • fülcsengés,
  • telítettség érzése a fülben,
  • fogérzékenység evés vagy ivás közben.

Nagyobb valószínűséggel fordulhat elő, azok között, akik

  • gyakran idegeskednek,
  • nehezen dolgozzák fel a stresszt,
  • indulatkezelési problémákkal küzdenek,
  • gyakran érzik magukat frusztráltnak,
  • versengő alkatok.

A szorongás és a bruxizmus összefüggése tulajdonképpen egy ördögi kör. Ha valaki elkezdi a fogát csikorgatni alvás közben, az agy felébred a mélyalvási szakaszból és egy felületesebb alvási szakaszra vált. Ha azonban egy szorongó alkatú ember nem tudja kellőképp kipihenni magát, akkor még feszültebbé válik majd. És ha szorong, az éjszakai fogcsikorgatás mellett megjelenhet a a nappali is, és a helyzet csak egyre rosszabbá válik. Nem meglepő az sem, hogy stresszes időszakban erőteljesebbé válik a bruxizmus is. A lelki feszültség hatására a test izmai is összerándulnak, nagyobb nyomás helyeződik rájuk és ez kihat az állkapocs izmaira is.

Ha fogcsikorgatással összefüggő problémákkal küzd, nagy az esélye, hogy szorongás vagy stresszkezelési problémák állnak a jelenség mögött. A szorongás szakember segítségével javítható és hosszú távon a bruxizmusra is jó hatással lesz. A megfelelő terápia segít a stresszre adott reakció megváltoztatásában is, és ezáltal a nappali problémák meg is szűnhetnek.

Azonban, ha már kialakult a TMD vagy sérült a fogzománc a fogcsikorgatás miatt, mindenképp javasolt fogorvos segítségét kérni. Forduljon hozzánk bizalommal, kérjen időpontot neuromuszkuláris fogászati konzultációra az info@rennerdr.hu e-mail-címen, vagy a 06-1-215-14-22-es telefonszámon!

Betöltés...