Segíthet a jóga a migrénes panaszokon?

A migrén rohamszerűen fellépő görcsös fejfájás, amely lüktető fájdalmat okoz, jellemzően a fej egyik oldalán. Gyakran hányingerrel, hányással és fény- és/vagy hangérzékenységgel jár. Általában a korai felnőttkorban kezdődnek a tünetek és hozzávetőlegesen minden ötödik nőt és minden tizenötödik férfit érint.

Jelenleg még nincs ismert gyógymód a migrénre, de sok olyan módszer áll rendelkezésre, amely a tüneteket jelentősen enyhíteni tudja. Egy friss kutatás szerint a jóga is jelentősen hozzájárulhat a rendszeres, görcsös fejfájásban szenvedők életminőségének javulásához.

A Neurology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány mutatta be azt a kutatást, amelyet az All India Institute of Medical Sciences készített. 114 súlyos migrénes tünetekkel küzdő embert - akiknek 4-14 migrénes rohamuk van egy hónapban - vizsgálva figyelték meg a rendszeres jógagyakorlás hatását a kellemetlen panaszokra.

A résztvevőket a kutatók két csoportra osztották: az egyik csoport csak gyógyszeres kezelésben részesült, míg a másik a gyógyszeres kezelés mellett jógázni is elkezdett. Emellett mindkét csoport tanácsokat kapott arra vonatkozóan, hogy milyen életmódbeli változásokra érdemes figyelniük, hogy csökkentsék a rohamok intenzitását: aludjanak többet, mozogjanak és táplálkozzanak egészségesen.

A jógázó csoport az első egy hónapban heti háromszor egy órát jógázott oktató segítségével. A gyakorlatsor tartalmazott légzőgyakorlatokat, meditációt és különböző jógapózokat egyaránt. Az első hónapot követően heti ötször már csak otthon jógáztak további két további hónapon keresztül. A kutatás 3 hónapos időtartama alatt a résztvevőknek naplót kellett vezetniük a migrénes tüneteikről.

Bár mindkét csoport javulást ért el a fejfájás gyakorisága és a gyógyszer használata esetében, a jógázók között drámaibb javulás volt megfigyelhető, mind a fájdalom intenzitását, mind az epizódok gyakoriságát illetően. A jógázók havi áltagos 9,1 migrénes rohammal kezdték a 3 hónapos időszakot, a kutatás végére ez a szám 4,7-re, azaz 48%-kal csökkent! A csak gyógyszeres csoport esetében csupán 12% volt a csökkenés. Hasonló arányok figyelhetők meg a gyógyszerszedés esetén, a jógás csoport tagjai körében 47 százalékkal csökkent a gyógyszerfogyasztás.

A jóga segítségével tehát a migrénes panaszok enyhíthetők, emellett kevesebb gyógyszerre lesz szüksége az érintett betegeknek. Ezzel nem csak a kezelések költségét lehet visszaszorítani, de a gyógyszerszedés miatt kialakuló esetleges rövid- és hosszú távú mellékhatásaitól is megkíméli az érintetteket.

A jóga egy természetes módszer, aminek a migrénes panaszok enyhítésén kívül rengeteg más pozitív hozadéka is van, így a beteg egész testére és lelkére is jó hatással van. A jóga egyik legnagyobb előnye, hogy segít az izmok ellazításában. Az izmok kellemetlen megfeszülése az egyik jellemző kiváltó oka a migrénes panaszoknak. Az izomfeszülés másik lehetséges enyhítési lehetősége az állkapocsízületi kezelés. A neuromuszkuláris fogászat speciális, precíz módszerével visszaáll az ideális harapás és ezáltal azonnal megszűnik az izmok feszítettsége, így a migrénes panaszok csökkennek.

Ha a migrénre jelenleg alkalmazott kezelése nem, vagy csak kis mértékben segít a panaszain, mindenképpen érdemes részt vennie neuromuszkuláris fogászati konzultáción. Forduljon hozzánk bizalommal az info@rennerdr.hu e-mail-címen, vagy a 06-1-215-14-22-es telefonszámon!

Betöltés...